PAKS-PRESS – Heringes Anita, Paks polgármestere közösségi oldalán tett bejegyzésében reagált a Paks-Press Hírügynökség 2025. május 4-én, „Megszűnt a kompátkelés Paksnál, az önkormányzat már nem költ rá” címmel megjelent irására.
A bejegyzés záró üzenete, hogy, „egy korszak lezárulhat, erről viszont a döntést nem Paks Város Önkormányzata fogja meghozni, hanem a komp tulajdonosa”.
A hitelesség kedvéért a szöveget teljes terjedelmében az alábbiakban közöljük:
„Vasárnap este szomorúan olvastam az egyik paksi hírportálon a komp megszűnésével kapcsolatos hírt. Szomorúságom oka kettős volt.
Az egyik, hogy az élet felgyorsulása, a fejlődés, a Tomori Pál híd megépülése, a csökkenő kompos forgalom, Paks város történetének egy elmúló részévé teheti a kompos átkelést Paks- Géderlak között. A másik pedig az a valótlanság, amelyet a cikkben olvashatunk, hogy ebben a ciklusban Paks város önkormányzata nem adott egy fillért sem a komp üzemeltetésére. Az önkormányzat Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének döntése folytán 10 millió forint támogatásban részesítette a Kiszl Hajózási Kft-t 2025-ben.
A testület közösen azon az állásponton volt, hogy a több, mint 40 millió forintos működési támogatási igényt az önkormányzat nem tudja felvállalni egy piaci alapon működő cég tulajdonában működő szolgáltatásnál, de eddigi hozzájárulásával szeretné biztosítani a működés lehetőségét.
Kiszl Károly felhívta a figyelmünket arra, hogy Magyarország Kormánya pályázati lehetőséget biztosít a kompok, révek fenntartására és felújítására. A pályázatot csak az önkormányzat nyújthatja be, a támogatási összeg elnyerése esetén fel kell vállalni a 3 éves fenntartási kötelezettséget. Szóval, bár idénre kaphatnánk állami támogatást, de 3 évig utána a közös pénzünkből kellene finanszírozni, ezt a normál esetben piaci alapon működő szolgáltatást.
A híd megépítésével a komp közlekedési igény jelentősen csökkent, ezzel megnehezítve a vállalkozó döntését a működtetés fenntartására. Sajnos időközben nem csak a komp működésének fedezete nem állt rendelkezésre, de még a hajó is meghibásodott. Ennek költségét is elő kellene teremteni.
Így felelősségteljesen arra a döntésre kell jutnunk, hogy a május 7-ig benyújtandó pályázaton Paks Városa nem indul, mert sajnos be kell lássuk, hogy a jelentős forgalomszám csökkenés és a hosszú távú elköteleződés, csak egy szépségtapasz lenne egy szolgáltatás megmentésére, de nem a megoldás.
Így bármennyire is fáj, de egy korszak lezárulhat, erről viszont a döntést nem Paks Város Önkormányzata fogja meghozni, hanem a komp tulajdonosa”.
————————————————
Úgy tűnik: „a kocka el van vetve.” Már akkor is így volt, amikor Paks-Press Hírügynökség 2025. május 4-én, „Megszűnt a kompátkelés Paksnál, az önkormányzat már nem költ rá” címmel megjelent ezzel a tájékoztatással.
PAKS-PRESS 2025. május 6., kedd 11:00.