PAKS-PRESS – Az Alisca Bau 48. Gemenc Nagydíj nemzetközi kerékpárverseny az ASE Csarnok közeléből indul 2022. július 16-án, és Szekszárd, Béla tér irányba tart, a Tengelic-Kölesd-Medina-Harc útvonalon. Tizenöt nemzetből 30 csapat 180 kerékpárosa nevezett. – A paksi kerékpárosoknak szabidős programot is tartnak – hangzott el egy sajtótájékoztatón, hétfőn.

Szabó Péter polgármester, dr. Kovács Antal az Atomerőmű Sportegyesület elnöke és Szőke Gergő, a Szekszárdi Sportközpont ügyvezetője sajtótájékoztatón ismertették az Alisca Bau 48. Gemenc Nagydíj nemzetközi kerékpárverseny Paks városát érintő programját. A paksi indulást csapatbemutató és szabadidős programok is színesítik.

Kiemelte, hogy Pakson nagy hagyomány van a kerékpározásnak. Felidézte, hogy a Tour de Hongrie nemzetközi kerékpárverseny harmadik mezőnye 2017. június 30-án, Pakson rajtolt, amelynek végállomása Cegléd volt. A nemzetközi kerékpárverseny több, mint száz versenyzője startolt akkor művelődési központ parkolójából.

Arra biztatta a paksiakat, minél többen látogassanak el a versenyre. Elmondta, hogy Paks részt a szervezésben és anyagi erőforrásokkal is támogatja a rendezvényt.

Dr. Kovács Antal szavai szerint a kerékpársportnak Pakson nagyon sok követője van. Az atomerőmű nevében is örömét fejezte ki, hogy Tolna megye rendez egy kis „Giro d’Italia kerékpárversenyt”. Emlékezetett, hogy a Judo Atomkupát a versennyel egy napon rendezik meg, ezzel Paks igazi sportváros lesz megint – fűzte hozzá.

Képünk:

PAKS-PRESS – dr. Kovács Antal az Atomerőmű Sportegyesület elnöke beszél az Alisca Bau 48. Gemenc Nagydíj nemzetközi kerékpárverseny Paksot érintő részleteiről az ASE Csarnok előtti téren, 2022. május 23-án. Balról Szőke Gergő, a Szekszárdi Sportközpont ügyvezetője, jobbról Szabó Péter polgármester.   

PAKS-PRESS 2022. május 23., hétfő 13:30. +++

Share via
Copy link
Powered by Social Snap