PAKS-PRESS – Öt kontinens százhuszonkét országának háromszázhetvennyolc judósa lép tatamira a párizsi olimpia judoversenyein. A 122 részt vevő országból csak 15-nek lesz a magyarnál nagyobb cselgáncsválogatottja a párizsi olimpián, csak 15 ország dzsúdócsapata nagyobb a magyarnál.

A judoinfo.hu összegzése szerint a Pupp Réka, Özbas Szofi, Gercsák Szabina, Pongrácz Gergely, Ungvári Attila, Tóth Krisztián, Vég Zsombor összetételű, hétfős küldöttség nyolc versenyszámban lesz érdekelt, mivel az egyéni számok mellett csapatban is szerepelhet. Ezzel a magyaroké a 16. legnépesebb dzsúdós delegáció. Ezzel egyébként a tizenhatodik legnépesebb küldöttség lesz a miénk, ez mindenképpen jelentős siker.

Csak két ország indíthat teljes, 14 fős csapatot, a házigazda Franciaország a rendező jogán, a sportág őshazája, Japán pedig minden súlycsoportban szerzett kvótát (többnyire nem is egyet).

A legtöbb ország (36) és a legtöbb sportoló (180) Európát képviseli, Afrikából 31, Ázsiából 26, Amerikából 22, Óceániából pedig 7 ország cselgáncsozói lesznek jelen. Ötvenöt ország delegálhat legalább két versenyzőt, 67 ország pedig mindössze egy főt küld – köztük Argentína, Románia és Szlovákia is.

A párizsi olimpia judotornájának programja (ASE)

——————————————————–

Pupp Réka (Atomerőmű SE) július 28-án vasárnap lép először tatamira a női 52 kg-ban. Selejtezők: 10:00. Vigaszági döntők, elődöntők, érmes mérkőzések: 16:00,

Gercsák Szabina (Atomerőmű SE) július 31., szerdán kezdi a küzdelmeket, a női 70 kg-ban. Selejtezők: 10:00. Vigaszági döntők, elődöntők, érmes mérkőzések: 16:00.

Részletek:

————-

Július 27., szombat: Férfi 60 kg és női 48 kg. Selejtezők: 10:00. Vigaszági döntők, elődöntők, érmes mérkőzések: 16:00

Július 28., vasárnap: Férfi 66 kg (Pongrácz Bence, VS Dunakeszi) és női 52 kg (Pupp Réka, Atomerőmű SE) Selejtezők: 10:00. Vigaszági döntők, elődöntők, érmes mérkőzések: 16:00

Július 29., hétfő: Férfi 73 kg és női 57 kg. Selejtezők: 10:00. Vigaszági döntők, elődöntők, érmes mérkőzések: 16:00.

Július 30., kedd: Férfi 81 kg (Ungvári Attila, Budaörsi SC) és női 63 kg (Özbas Szofi, BHSE)

Selejtezők: 10:00. Vigaszági döntők, elődöntők, érmes mérkőzések: 16:00

Július 31., szerda: Férfi 90 kg (Tóth Krisztián, MTK Budapest) és női 70 kg (Gercsák Szabina, Atomerőmű SE) Selejtezők: 10:00. Vigaszági döntők, elődöntők, érmes mérkőzések: 16:00

Augusztus 1., csütörtök: Férfi 100 kg (Vég Zsombor, Ceglédi VSE) és női 78 kg

Selejtezők: 10:00. Vigaszági döntők, elődöntők, érmes mérkőzések: 16:00

Augusztus 2., péntek: Férfi +100 kg és női +78 kg

Selejtezők: 10:00. Vigaszági döntők, elődöntők, érmes mérkőzések: 16:00

Augusztus 3., csütörtök: Vegyes csapatverseny (Pongrácz Bence, Ungvári Attila, Tóth Krisztián, Vég Zsombor, Pupp Réka, Özbas Szofi, Gercsák Szabina)

Selejtezők: 8:00. Vigaszági döntők, elődöntők, érmes mérkőzések: 16:00

PAKS-PRESS 2024. július 22., hétfő 09:30. +++

.

Share via
Copy link
Powered by Social Snap