PAKS-PRESS – Annak ellenére, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szombaton közölte, törvénytelen a hétfőre tervezett pedagógussztrájk, a paksi iskolák jórésze megtartotta a kétórás figyelmeztető sztrájkot, miután a pedagógusok nagytöbbsége nem vette fel a munkát, és a tanulók jelentős része nem jött be az iskolákba. A szakszervezetek elősorban a bértárgyalások eredménytelensége miatt tiltakoznak.  

Az általunk megkérdezett oktatási intézmények vezetői meglehetősen szűkszavú nyilatkozatokban reagáltak, több intézményvezető a reggeli órákban nem volt elérhető.

A Paksi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában az alsó tagozaton 150 diák nem jött be, tanításra felső tagozaton mindössze húsz diák jelent meg. A Paksi Deák Ferenc Iskolában 25 tanárból 10 pedagógus nem vette fel a munkát, a gyerekek több mint a fele megjelent reggel nyolc órakor, a helyettesítéseket megoldották. Négy osztályban volt kevés gyerek, a többi 11 osztályban azonban, a hiányzókat leszámítva maximális létszám volt.

A Paksi Vak Bottyán Gimnáziumban a tanárok szinte teljes mértékben sztrájkoltak. A szakszervezeti bizottság helyi vezetője azonban a munkaszerződésére hivatkozva elzárkózott a további tájékoztatástól.

A fővárosban ma 14 órától kezdődik a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) által szervezett, a sztrájkoló tanárok melletti szolidaritási akció, közel 200 autóból álló konvojjal.

Képünk: egy kislány érkezik reggel nyolc óra előtt a Paksi Deák Ferenc Iskolába, 2022. január 31-én.

PAKS-PRESS 2022. január 31., hétfő 10:10. +++

 

 

Share via
Copy link
Powered by Social Snap