PAKS-PRESS – Paksi Játszótársak Tábora nyit majd a nyáron a korábbi Erzsébet táborok mintájára, ez utóbbira nem írt ki pályázatot az eddig működtető alapítvány. A paksi önkormányzat a helyi kistérségi szociális központ feladattámogatásával segíti a nyaralásban a helyi családokat. Erről Heringes Anita polgármester és az intézmény munkatársai beszéltek a Városházán, kedden. 

Mint azt közös sajtótájékoztatójukon elmondták, három turnust szerveznek, az általános iskolai tanulók számára. Ezek az időtartamok, július 7-11, július 14-18 és 21-25 között lesznek elérhetőek, a szülők vagy gondviselők személyes bejelentkezésével, május 12. napjáig, 8-16 óra között a Paksi Kistérségi Szociális Központban vagy a jelenkezési lap e-mailben elküldhető a prevencio@paks.hu címen. A jelentkezési lapok letölthetők a www.pkszk.hu honlapról vagy a szociális központ facebook oldaláról is. A jelentkezések elbírálásának határideje május 16., az érkezési sorrendet nem veszik figyelembe.

Az is elhangzott, hogy bővebb információ kérhető Fodor Melinda táborvezetőtől a 75-830-487-es telefonszámon.

Ismertették: egy tanuló legfeljebb két turnusra számíthat, a turnusok egyenkénti számát ötven főben határozták meg. A tábor térítési díja a napi háromszori étkezés önköltsége, 13-16 ezer forint. A gyermekvédelmi kedvezményezettek számára a térítési díj kétezer forint.

A táborozók felügyeletét naponta, 8-16 óra között a Kistérségi Szociális Központ munkatársai látják el. A programokban strand, mozi, kézműves –és sportfoglalkozások szerepelnek. A helyszín általában a Központ, az Ifjúság útja 4. szám alatt lesz.

Borítókép: Borbás László, a Paksi Kistérségi Szociális Központ igazgatója, Heringes Anita polgármester és Fodor Melinda táborvezető (b.-j) „Paksi Játszótársak Tábora” városházi projektismertetőjén, 2025. május 6-án. Paks-Press Fotó: Kiss G. Péter.   

PAKS-PRESS 2025. május 6., kedd 16:05. +++

Share via
Copy link
Powered by Social Snap