PAKS-PRESS – Az idén is lesz lehetőség a korábbi Erzsébet táborok mintájára a gyermekek nyári, szünidő alatti elhelyezésére, a három, egyhetes turnus júliusban lesz – erről Szabó Péter polgármester és Borbás László, a szervező Paks Kistérségi Szociális Központ igazgatója tartott tájékoztatót a Városházán, hétfőn.

A napközis táborok szervezéséről egyebek között elhangzott: önkormányzati támogatással a paksi általános iskolai tanulók július 8 és 26-a között tölthetik az időt változatos programok keretében, a helyszínek lényegében nem változtak, a turnusok létszáma ötven lehet, a napi ellátást reggel nyolc és tizenhat óra között biztosítják.

– Napi háromszori étkezésben tízórait, ebédet és uzsonnát kapnak. Kézműves és sportfoglalkozást tartanak, a strandot is gyakran látogatják majd, egy alkalommal pedig mozi is lehetséges – mondta el Szabó Péter polgármester.  

Borbás László igazgató felidézte, hogy hatodik éve szervez az intézmény nyári táborokat polgármesteri támogatással, az idén sincsen másképp. A kötségekről szólva kiemelte, hogy az étkezések önköltségesek, várhatóan 8-10 ezer forintot kell téríteni, ami a mai piaci árakhoz viszonyítva rendkívül kedvezőnek tűnik.

A jelentkezés módjáról szólva kiemelte, hogy a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők előnyt élveznek, az étkezési térítési díjük közel ezer forint lesz.

Hangsúlyozta: az ide tartozó szülők már a következő hét elejétől jelentkezhetnek az intézmény székhelyén, az önkormányzat levélben értesítette őket.  A többi táborozók szülei szerdától adhatják be kérelmüket.

– Számukra elektronikus jelentkezési lehetőség is rendelkezésre áll a prevencio@paks.hu e-mail címen vagy személyesen az intézmény székhelyén, az Ifjúság út 4. szám alatt – jelezte Borbás László. Hozzátette, az adatlapok kitöltése a helyszínen is lehetséges lesz.

Telefonos érdeklődést további részletekről a táborvezető Fodor Melinda a Paks Kistérségi Szociális Központ munkatársa fogadja a 75 830 480 –as számon.

Képünk: Szabó Péter polgármester (j.) és Borbás László igazgató tájékoztat az önkormányzati nyári napközis táborok szevezéséről és programjairól a Városházán 2024. április 29-én.

PAKS-PRESS 2024. április 29., hétfő 14:25. +++

Share via
Copy link
Powered by Social Snap