PAKS-PRESS – Arra törekszünk, hogy a gyerekek élményt szerezzenek, kapcsolatba kerüljenek az atomerőművel és felkeltsük érdeklődésüket a fizika tantárgy iránt – mondta dr. Kovács Antal, az atomerőmű kommunikációs igazgatója a Teller vetélkedőn a paksi Atomenergetikai Múzeumban, csütörtökön.
Pakson, még ebben az évszázadban bizonyosan működik még atomerőmű, ehhez pedig jó szakemberek kellenek, akik értik, tudják és szeretik a fizikát. Fontos, hogy a régióból érkezzenek az új kollegák, várjuk őket. Szükségünk van a mérnökökre, techikusokra, szakmunkásokra, az atomerőmű üzemidő hosszabbítása és a Paks II előbb-utóbbi elindítása okán is – húzta alá.
Dr. Kovács Antal, a cselgáncs első magyar olimpiai bajnoka, aki az atomerőmű szóvivője is egyben, felidézte, hogy eredetileg csillagász szeretett volna lenni, maga is kedveli a fizikát. Rámutatott, hogy az éleményszerű oktatás messze jobb eredményeket mutat fel, mint a tantermi foglalkozások. Amikor bemutatók vannak itt az atomerőműben, jól látható, hogy felcsillanak a gyermek-szemek és nemcsak a fiúké, hanem a lányoké is.
Paks, Kalocsa, Géderlak általános iskoláinak hetedik-nyolcadik osztályos tanulói, hat csapatban tizennyolcan vettek részt a fizikaversenyben. A paksi tanulók a Balogh Antal Katolikus Általános Iskolából és a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolából érkeztek.
– A természettudományok érdekességeire hivjuk fel a figyelmet a vetélkedőn – mondta a paksi Atomenergetikai Múzeum igazgatója. Enyedi Bernadett szavai szerint a hármas követelményben otthoni videókészítés, tesztek, egy feladatban múzeum bejárása is szerepel. – Egy szabadesés bemutatója Härtlein Károly fizikaszakos tanár, mesteroktató, BME Fizikai Intézet tanszéki mérnökével pedig külön élmény jelent a gyerekeknek – jegyezte meg.
Mint mondotta, az ilyen vetélkedő tehát nemcsak verseny, hanem a hagyományos, száraz tantermi fizikát – túl a lexikális tudáson -, úgy mutatja meg a diákoknak, hogy az könnyen tanulható és megszerethető legyen. Hozzátette, ma a fizika iránt jelentősen csökkent az érdeklődés, a természettudományos tantárgyak a háttérbeszorultak, annak ellenére, hogy legalább annyi izgalmat, érdekességet rejtenek, amennyit a humán, vagy a társadalomtudományok jelentenek.
Emlékeztetett, hogy ma vannak a környzetünkben olyan általános iskolák, ahol nem tanít fizikatanár, innen nem jönnek csapatok. Nem megoldhatatlanok a feldatok, a hetedik-nyolcadik osztályos tanulók számára, ezért továbbra is várják majd a jelentkezőket.
– Nem feltétlenül kell a fizika tantárgyból a teljes tudáskészlet, hiszen a feladatokat úgy raktuk össze, hogy van benne videókészítés, és egy múzeumi feladat is – fogalmazott.
Az élményfizikát folytatják az atomerőmű múzeumában.
Képünk: Teller vetélkedő a paksi Atomenergetikai Múzeumban
(PAKS-PRESS) Paks, 2022. május 5., csütörtök – Csapó-Kun Réka, a Paksi Balogh Antal Katolikus Általános Iskola tanulója oklevelet vesz át Enyedi Bernadettől a paksi Atomenergetikai Múzeum igazgatójától, a Teller Ede vetélkedőn elért harmadik helyezésért, 2022. május 5-én. Paks-Press Fotó: Kiss G. Péter.
PAKS-PRESS 2022. május 5., csütörtök 19:20 +++