PAKS-PRESS – A januári akcióban több, mint ezer embert oltottak be a Paksi Gyógyászati Központban – közölte az egészségügyi intézmény főigazgató főorvosa a Paks-Press Hírügynökséggel, szombaton.

Az év kezdete óta, négy héten át, csütörtökön, pénteken és szombati napokon oltottak, ma az utolsó szombati napon tartunk, a pénteki zárás idejére 1026 oltást adtunk be a Gyógyászati Központban – mondta el Dr. Bodnár Imre. Tájékoztatása szerint az oltakozók többsége a német-amerikai fejlesztésű Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyag, a Comirnaty-vakcina harmadik, emlékeztető adagját igényelte, de más oltóanyagok is szép számmal szerepeltek a kérések között.

Előzetes bejeletkezés és regisztráció nélkül is jöhettek az emberek, akik döntő többségben a harmadik oltásukat kérték. – Jelentkeztek kisebb számban negyedik oltásra is, de kevés volt az első és a második oltás – jegyezte meg.  

A Gyógyászati Központban a 12 év felettieket oltották, a fiatalok esetében a 12-14 év közöttiek kevesebb számban voltak, döntően felnőttek kapták meg a koronavírus elleni vakcinát.   

A szeméyi feltételeket a rendelőintézet biztosította, az orvosoknak az önkormányzat jóvoltából óradíjat is fizettek – fűzte hozzá a főigazgató. Arról is beszámolt, hogy az oltás beadása után problémás esettel nem találkoztak, még enyhe szövődményt sem tapasztaltak.  

Országosan folytatódik az oltás februárban is, de az még nem ismeretes, hogy a Paksi Gyógyászati Központ kijelölt helyként továbbra is ellátóhely marad-e.

Képünk: Kiserné Törjék Eszter madocsai lakost a Moderna amerikai biotechnológiai cég koronavírus elleni vakcinája harmadik, emlékeztető adagjával oltja be dr. Mészáros Zsuzsanna szakorvos a Paksi Gyógyászati Központban, 2022. január 29-én. Paks-Press Fotó: Kiss G. Péter.

PAKS-PRESS 2022. január 29., szombat 13:35. +++

 

Share via
Copy link
Powered by Social Snap