PAKS-PRESS – Az osztrák környezetvédelmi ügynökség szeizmológiai kockázatokról szóló jelentése szerint kétségeket vet fel Paks 2 földrengésbiztonsága. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Karának dékánja megismételte: a beruházás helyszíne alatt aktív törésvonal húzódik, azonban ez nem okozhat nagyméretű elmozdulást a földfelszínen.
Azt, hogy a paksi beruházás területén törésvonal van, már a ’80-as évek eleje óta lehet tudni. Nagyon sok vizsgálat volt, és ennek eredményeként erősítették meg a mostani blokkok földrengésbiztonságát – mondta az InfoRádiónak Aszódi Attila, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Karának dékánja.
A korábbi paksi bővítésért felelős kormánybiztos szerint már a ’90-es években volt egy nagyon komoly biztonságnövelő program, ami a törésvonalból származó többletkockázatokat figyelembe véve megerősítette a meglévő blokkokat. Amikor Paks 2 projekt telephelyvizsgálata elindult, akkor a szakemberek már tudtak a törésvonalról, és fontos cél volt annak tisztázása, hogy a törésnek milyen tulajdonságai vannak. A telephelyvizsgálati programra nagyjából nyolcmilliárd forintot költöttek el.
A szakértő szerint rengeteg vizsgálat történt, a rendelkezésre álló méréstechnikákat alkalmazták. Megállapították: nagyjából húszezer évvel ezelőtt volt elmozdulás a törésvonal mentén, ugyanakkor ez néhány centiméteres nagyságrendű volt.
Aszódi Attila elmondta: tekintettel arra, hogy egy új létesítmény építése során nagyobb talajsüllyedésre méretezik a létesítményt, ez a centiméteres nagyságú elmozdulás nem okoz veszélyt. A telephelyvizsgálati jelentés azért állapította meg, hogy a vető ott van és aktív, mert az elmúlt százezer évben volt földrengés és elmozdulás a mentén. Ugyanakkor a vető nem képes arra, hogy a felszínen nagyméretű elmozdulást mutasson. A telephely engedélyezésekor ezt tárgyalták, a hatóság ezzel külön foglalkozott, amikor a közmeghallgatás zajlott a telephelyvizsgálattal kapcsolatban.
A kormányoldal felől a közmeghallgatáson Aszódi Attila hívta fel erre a figyelmet. „Ennek az ismeretnek a birtokában adta ki a hatóság a telephelyengedélyt, elfogadva azt, hogy a projekt a szükséges vizsgálatokat elvégezte és a vizsgálatoknak az eredményei megfelelőek” – jelentette ki Aszódi Attila.
Mint mondta, a folyamat során Ausztria többször tájékoztatást kapott a kérdéskörről, februárban ténylegesen egyeztettek. Akkor úgy tűnt, az osztrák szakemberek megértették a magyar fél álláspontját, és a kérdést lezárták. Most ismét felvetették a problémát, ami politikai kérdéseket is felvet, a szakmai kérdésekre a magyar fél ismét válaszolt.
„Nincs új körülmény. Ausztria olyan dolgokat pedzeget, amelyekről sokszor szó volt már” – mondta a szakértő.
A potenciális problémát Paks 1 esetében is vizsgálták, de a ’90-es években ennek megfelelően a telephely sajátosságait figyelembe véve megerősítették a létesítményt. Hangsúlyozta: nincs új körülmény, ami a létesítmény biztonságát veszélyeztetné.
A földrengés mérete és erőssége kapcsán nincs új információ. A földrengésben származó rezgés, mint erőhatást figyelembe vették, és a vizsgálatok nem tártak fel olyan új paramétert, ami a ’90-es években végrehajtott biztonságnövelő programnak a sajátosságait zárójelbe tennék.
Képünk: Hatósági szemle – Aszódi Attila a paksi kapacitás-fenntartásáért felelős kormánybiztos (b.2) megtekinti az MVM Paks II. Zrt. átfogó kutatási programjában a földtani mintavételeket, 2015. május 11-én. Paks-Press Fotó: Kiss G. Péter. +++