PAKS-PRESS – Paks és Környéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás által tavaly lefolytatott eredményes közbeszerzés nyomán megérkeztek az új szelektív hulladékgyűjtő edények, a régieket díjmentesen lecserélik – hangzott el a szolgáltató telephelyén tartott tájékoztatón, szerdán.

A közel tízéves kukák elöregedtek, egyre gyakrabban törtek a fedelek, ezért összesen hét településen térítésmentesen kicserélik a 120 illetve 1100 literes edényeket.

– A következő hónapban 6000 szelektív kukát cserélnek családi házas és lakótelepi környzetben Pakson – mondta el Szabó Péter polgármester. Hozzátette, Paks klímabarát település, a díjmentes cserével javul a szolgáltatás minősége. Kérte, hogy a lakosság továbbra is gyűjtsön szelektíven, ezzel is növelhető a hasznosításra kerülő hulladékok mennyisége.

Ferencz Péter ügyvezető arról tájékoztatott, hogy a szelektiv szállítás ideje alatt cserélnek a gyűjtést végző dolgozók. A csere június 5-én kezdődik, az új kukát jól megkülönböztethető sárga fedél zárja. Szavai szerint az edény műszakilag megfelel az elvárható tartósság igényének. A várossal együtt a környező településeken mintegy huszonötezer edényt cserélnek.

Képünk: Ferencz Péter ügyvezető és Szabó Péter polgármester a Paks és Környéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás telephelyén tartott tájékoztatón, 2023. május 31-én. Paks-Press Fotó: Kiss G. Péter.

PAKS-PRESS 2023. május 31., szerda 12:00. +++

Share via
Copy link
Powered by Social Snap