Информационное агентство – PAKS
Paks-Press News Agency
Paks-Press Hírügynökség

BrutálATOM:
csak keményen!
Szeptember 13-án immár tizenharmadik alkalommal rendezik meg Pakson
az ATOMfutást.

A Mezősi – bizottság tehet javaslatot a pénz-szórás következményeire
PAKS-PRESS - A Protheus Holding Zrt. végelszámolásával kapcsolatos döntések alapvetően meghatározták a képviselőtestület ülését, csütörtökön. Mint az elhangzott, a cég jószándékkal indult, de később egy pénzkifizető hely lett, haszontalan dolgokkal foglalkozott –...
A környezetvédelem új szakembereinek képzése a jövőt alapozza meg
PAKS-PRESS - Országosan kiemelkedő jelentősége van annak, hogy az ESZI-ben rendezik a Környezetvédelmi Technikusok Országos Szakmai Tanulmányi Versenyét, mert hangsúlyossá válik: az atomerőmű iskolája oktatja, neveli az új környzetvédelmi szakembereket – mondta a...
Nemzetek Ligája – Már három paksi játékos Marco Rossi keretében
PAKS-PRESS - Marco Rossi március 10-én hirdetett keretet az első 2025-ös mérkőzésekre, az A-válogatottunk a Nemzetek Ligája A/B-Liga osztályzó fordulójában, Törökország ellen lép pályára március 20-án és 23-án. Az első körben Szappanos Péter kapott meghívást...
Heringes Anita: 48’ üzenete a hazaszeretet és a szabadság melletti kiállás
PAKS-PRESS – Az 1848–49-es szabadságharc két fontos üzenete a hazaszeretet és a szabadság melletti kiállás. Kiállás azért, hogy mindenki szabadon gondolkozhasson, beszélhessen és élhessen a Kárpát-medence hegyei között, otthonában – mondta Heringes Anita polgármester...
Labdarúgó NB I – Tóth Barna mesternégyest ért el, fölényesen nyert a Paks
PAKS-PRESS - A Paks hátrányból fordítva - elsősorban a négy gólt szerző Tóth Barna eredményes játékának köszönhetően - fölényes győzelmet aratott a vendég Újpest felett a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójában, ezzel a vasárnap játszó, címvédő Ferencvárost megelőzve...
A PAKS-PRESS Hírügynökség napi hírösszefoglalója, 2023. november 17.
A tartalomból. Piac. 2023 decemberétől 15 százalékkal emelkedhet a minimálbér és 10 százalékkal a garantált bérminimum. x Prognózis: fennáll az energiaellátási zavarok kockázata x Százmillió forinttal támogat rászoruló gyerekeket segítő alapítványokat az MVM x A...
A PAKS-PRESS Hírügynökség napi hírösszefoglalója, 2023. november 13.
A tartalomból. Kiégett egy busz a 6-os főúton Dunaföldvárnál x Energia – atomenergia: három fontos energiaügyi megállapodás Romániával, januártól indul a vállalati zöldenergia tárolói program, visszakapcsolják a hálózatra a szlovéniai atomerőművet x Egyelőre marad...
A PAKS-PRESS Hírügynökség napi hírösszefoglalója, 2023. október 13.
A tartalomból. Az energiaellátás biztonságban van, az orosz szállítók teljesítik szerződéses kötelezettségeiket x Csaknem 70 helyszínen várja a látogatókat idén Erőművek éjszakája x Unikális, hosszú távú karrierlehetőséget kínál a Paks II. Zrt. x Gyopáros Alpár:...
A PAKS-PRESS Hírügynökség napi hírösszefoglalója, 2023. október 4.
A tartalomból. A gazdaságfehérítésben elért eredményekkel válságállóbb a magyar gazdaság x A magyarok fizetik a legalacsonyabb energiaárakat az unióban x Már 28 új naperőművet épített országszerte az MVM Zöld Generáció Kft. x Duális képzést biztosít a Mezőföldvíz Kft....
A PAKS-PRESS Hírügynökség napi hírösszefoglalója, 2023. szeptember 19.
A tartalomból. Ne járjon pénzügyi veszteséggel a gyermekvállalás x A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség 67. közgyűlése Bécsben x Aláírták a Roszatom első szárazföldi kis moduláris reaktorának megállapodását x Oltási kampány kezdődött Németországban x Két hektáron égett...